A Tábor Fiesta nyilvános koncertje november 24-én, vasárnap 17 és 19 óra közt lesz az Óbudai Waldorf Gimnázium Nagytermében.

ZENETÁBOR FIESTA

2010 óta minden évben megrendezzük az ÓWI Zeneiskola nyári táborát. 2015-ben alkalmunk nyílt cseh és lengyel Waldorf iskolákkal kooperálni, és fokozatosan kialakult az a modell is, amelyet azóta követünk: négy tanár, négy zenei koncepcióval, négy zenekarnak tart műhelyfoglalkozásokat egy héten keresztül. A végén pedig koncertet adunk.

https://tufokanalapitvany.wixsite.com/tufokan/tu-fokan-zenetabor

Két éve Pilisszentlászlón találtunk otthont, 2019-ben három turnus zajlott le összesen 60 résztvevővel. A Zenetábor Fiesta arra alkalom, hogy a fiatalok, akik különböző Waldorf és más iskolákba járnak, találkozzanak és együtt zenéljenek, illetve, hogy Budapesten, az Óbudai Waldorf Iskola közösségének és más érdeklődőknek megmutassuk a zenéinket.

A Tábor Fiesta nyilvános koncertje november 24-én, vasárnap 17 és 19 óra közt lesz az Óbudai Waldorf Gimnázium Nagytermében. A belépés ingyenes, adományokat örömmel fogadunk. 

A műsorból:

Sound painting – nagyzenekari improvizáció
Középkori és korareneszánsz spanyol szerzők, Gaspar Sanz, Bartók egy-egy műve
Jazz és pop standerdek (Gershwin, RH Factor, Beatles etc.)
A résztvevők saját zenéi 

Meghívott vendégünk lesz Thorpe Gáspár, aki jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz gitár tanszakának végzőse. Ő Szombauer István előző osztályába járt 8. osztályig, a Zeneiskolában készítettük fel sikeres felvételijére. Többször részt vett a nyári táborokban is.

Az eseményen részt vesz a  Pardubicei Waldorf Iskola és a Prágai Waldorf Líceum 14 tanulója és néhány tanára is.

Kedvcsináló linkek:

Santa Maria

Summertime

Blackbird

Szeretettel várunk Benneteket!

Bernáth Atom Tamás (DIY műhely)
Bodrogi Éva (klasszikus zenei műhely)
Darázs Ádám (sound painting műhely)
Hajnóczy Csaba (főszervezés, műhelymunka)
Pázmándi Gergely (standard műhely)